Leírás
„Valamit elengedni annyit jelent, mint megváltozva menni tovább.”
Készen állsz a változásra?
Bert Hellinger feltalált egy módszert, amit családfelállításnak nevezett el.
Hellinger úr,1925-ben született Németországban, filozófiát, teológiát és pedagógiát tanult az egyetemen. Katolikus papként és iskolaigazgatóként Dél-Afrikában élt, ahol pszichoterápiával (pszichodráma) kezdett foglalkozni. Neve az általa kidolgozott módszer, a Hellinger terápia révén vált ismertté az egész világon.
A módszer alapja az a feltételezés, hogy minden családnak van egy ún. szellemi mezeje, amit az egyénhez tartozók, a szigorúan vett vér szerinti családtagok és a más kötődések miatt odatartozók alkotnak. Ez a szellemi mező állandóan jelen van az egyén életében, és a mező törvényei irányítják az egyén életét, olykor az egyén tudomása nélkül.
Ez a mező saját rendje szerint működik, és amennyiben „rendetlenséget” észlel, kényszerítő erővel törekszik a rend helyreállítására.
Amikor az egyén cselekvés előtt áll, a mező emlékezik, és megismételhet egy korábbi cselekvést.
Ezért fordulhat elő, hogy egy családban generációról generációra ugyanazok a sorsok ismétlődnek, mert a családi mező emlékezete ugyanazokat hívja elő.
A Hellinger terápiában fontos a rend, az ő megfogalmazása szerint ezek a Szeretet Rendjei.
A terápia új szellemi behatásként határozza meg önmagát, ami az ismétlődést megállítja, és az egyén képes lesz egy új életszakaszt kezdeni. A gyógyulás azzal kezdődik, ha a múltat tisztelettel elfogadja, nyitottá válik a jövő felé, és vállalja a pillanat kockázatát. Amikor az egyén felismeri a valóságot, azt, ami van, és nem annak bűvöletében él, hogy a valóságnak milyennek kellene lenni, akkor ez az a pillanat, amikor az új szellemi mozgás beállítható gyógyító mondatokkal.
Belső konfliktusaink, választási lehetőségeink számtalan hétköznapi szituációban megrekedhetnek:
– Párválasztás
– Gyermeknevelés
– Egészség megőrzés
– Munkahelyi problémák
– Tanulási nehézségek
– Gazdasági, üzleti nehézségek
Csoportos találkozónkon két-három mondattal elmondod a problémát, és a társak segítségével, a tudattalan szeretetből fakadó kötődések feloldódnak, és a tudatos szeretet kialakításával, a felvállalt sorsot nagy tisztelettel „visszaadod” annak, akihez az tartozik, gondolkodásmódod ítéletmentessé válik és „elkezdheted” a saját életedet élni!
A családfelállítást vezeti: Wiezner Pál
Helyszín: Aroma Farm, Isaszeg
Időpont: 2022 január 28. péntek, kezdés 10:00-kor